Magasfényű Bútorlap Árak
Már nem akarom, hogy fájon a szívem soha többé, Már nem akarok, szeretni, sem érezni soha többé. Tévedtem"Csak egy nyugodt pont kell, ahová most leü kérdezz semmit…., Te ezt úgysem élül keresek kapaszkodót, hogy ne zuhanjak nagyot. Kívül az élet jobbik része most kerüresem önmagam, megfordult bennem a világ. Mindent próbáltam adni, de Semmit kaptam cseré remeg, torkomban fullasztó szorongás…fogd meg a kezem, s talán megérted… a látszat mögött van a lé a kezem…. a szívem is megfagyottNe mondj semmit.. a szavakra már nem hallgatok… maradj csendben, s megérted miről beszélek…Hallgasd a fájdalmat, mely téged is é vagyok…nincs erőm sírniTúl nagy a nyomás, ezt nem fogom kibí, hogy itt légy…s ne ké, hogy rám nézz…. s pillantásom é a szeretet, mely újra feltölt…. nélküle meghalok, adj kérlek erőt! Nem találom magam…elvesztemHiába a sok jónak, lám ükségtelen.. A sebek nem gyógyulnak…FÉLEKValami belül, tönkretesz véglegEgyedül vagyok.. a falak bezárnak. A kör szűkül, keresem a kiutat. A minap még a boldogságtól nevettemMost zokognék…de értelmetlen.
Aranyosi Ervin: Bányász szerelem Category: dalszöveg Tags: Apa, Aranyosi Ervin, banya, bányász, Bányász szerelem, bányászfeleség, gyermek, halál, szeretlek, szív, szöszke lány, vers Bányász: Emlékszem egy szöszke lányra, ahogy járta a mezőt, megláttam őt arra járva, s szívembe zártam őt. Gyakran játszottunk a réten, hosszú évek teltek el, lassan szívünk is felébredt s szerelemről énekelt. Aztán szépen frigyre léptünk, közös álmunk kis család, s jött a munka, a bánya hívott, sok aggódást adva rád. Minden este hazavártál, szíved húzta nagy teher, rád gondoltam lenn a mélyben, szívünk egymásnak felelt. Bányászfeleség: Nehéz szívvel hagylak menni, amikor a bánya vár. Nehéz így nyugodtnak lenni, hisz leshet rád a halál. Mit mondok majd gyermekünknek, apja hol van, hol marad? Te boldogítsz csak bennünket, őrizd hát meg önmagad! Minden este visszavárlak, a szívem ott van veled. Hisz szeretlek és imádlak, te vagy az én mindenem. Veled teljes a családunk, tőled teljes csak e lét, visszavárunk és csodálunk, szebbíts mindőnk életét.
Ez a szerelem A szerelem egy különös érzés. Egyszer fellegekbe repít, máskor földig rombol. De következzen bármi is a dolog nem változik: a szerelem csodálatos érzés marad. Ha az ember szerelmes mindent szépnek és tökéletesnek talál, és mindig süt neki a nap. Az életben kell, hogy legyen szerelem, hiszen ha ez az érzés nem adódik meg, akkor meghal a lélek. Ezek után viszont idők kérdése, hogy a test mikor követi. Ez nem játék, bár sokan csak játszanak vele! Pedig az élet legkomolyabb része. A lélek nagyon törékeny, vigyázni kell vele, és ha valaki a szerelemet csak kalandnak vagy játszadozásnak tekinti, akkor egy idő után törni fog egy lélek. Ebbe bele lehet betegedni, hiszen gondoljunk csak bele: ha a testünkön ejtünk sebet, akkor az idő begyógyítja, és a seb eltűnik, begyógyul. Viszont ha a lélek sérül, a seb örökre ott marad, és nem gyógyítja meg semmi. Így hát aki a szerelmet nem kezeli komoly dologként, az lelkeket fog összetörni, lelkek fognak meghalni. Nap, mint nap történeteket lehet olvasni olyan emberekről, akik valamilyen úton, módon lelküket törték a szerelemben.
-Ha mélyen a kés, Úgy vérzik a szív, Álarcom nem véd, csak ostoba dísz. -Miért hazudom, Hogy szebb ami vár? Ha felkelek, új nap virrad rám? De sűrű a köd, Túl hosszú az éj, Reszketve várom, hogy közelebb lépj... [Miért hazudom, Hogy szebb ami vár? Ha felkelek, új nap virrad rám? De sűrű a köd, Túl hosszú az éj, ]Reszketve várom, hogy közelebb lépj... Elengedlek! Elengedlek, mert igazán szeretlek! Hisz, akik igazán szeretik egymást a lelkükben örökké egyek! Tudom már jól: Mi egyek vagyunk, Mert még mindig egymásra vágyunk! Egymástól most elválasztva kell élnünk, De tudom már sosem felejt a szívünk! Ahogy Te, Én is másnak vagyok a párja, Hiába őrjöng egymásért lelkünk fájva! Én mindig melletted leszek, Mert még mindig a szívemben őrizlek! Hát, hagyom repülj, szárnyalj szabadon, Mert Te vagy nekem a legfontosabb ezen a világon! nátok nekem egy verset? A barátomat szeretném "rávenni", hogy költözzön hozzám-valami ezzel kapcsolatos vers kellene. Előre is nagyon köszi Csak egy szóMennyire hiányzol!
Minden nap egy pillantás a képreMinden nap egy dobbanás a szívbeÉrtelmetlen percek telnek el, ha nem vagy velemA szívemnek ez mind fáj és rossz ez így nekem Minden nap egy pillantás a képreMinden nap egy dobbanás a szívbeEgy barátságból szövődött szerelemTalán a sors akarta, hogy így legyenS e két ember ilyen boldog legyen. Szerelmem nem tagadomTiédet örömmel fogadomS fájó szívvel gondolok arraHogy nem vagy most a karjaimba Életem értelmét benned lelemS ezt az érzést másban nem keresemMert jól tudom te vagy az igazi nekemÉs mindig ugyan ezt érzem édes kis szivem Sorsomat a kezedbe adomSzívemet a szívedbe rakomHa egyszer majd már nem szeretszSorsomat és szívemet vissza se ereszd Jobban fájna ha megcsalnálMint ha kihűlt szívvel itt hagynálDe tudom ez nem így leszMert a te szíved mindent helyesen tesz.
Tóth IrénLevélNem tudom, válasszak-e néki formát, s azt sem, levelem eléri- e a versnormát. Csak azt, hogy szeretnék mindent leírni, mindent, amit szavakkal nem is lehet. De tudod, segít nekünk a képzelet, hisz lehetsz távol, vagyok a szemed, s látom, amit Te, s álmunk is közös lett, mikor végre lelkünk után (egy délután) a Lövölde tér sarkán, nyakadba vetett vad vé gondolok, milyen lenne Veled az este, ha csak üldögélnénk lesve, mikor bukkan fel a fák között a hold sápadt teste. Csak mi ketten, szerelmesen, egymás kezét keresve, ülnénk egy padon, a nyári alkonyon egyre gondolva akkor, és ott csak magunkra, önzőn, mintha már minden mindegy is volna nekünk, hiszen nincs élet, nincs szó, nincs dal már nélkülünk, csak ketten vagyunk, leszünk? MAGUNKNAK! S kérdted, hát mondom… Csak írnék, csak írnám, versedre válaszul, hogy igen, leszek a napod, holdad, csillagod, vagy kék eged, vagy talán mégsem? Csak ecset, mivel magadnak, mindezt lefestheted, mikor épp nem ölel karod, s nem lehetsz velem.
Magasfényű Bútorlap Árak, 2024