Magasfényű Bútorlap Árak
Második alapelv: hozzáférhetetlenség a tolvaj / rabló számára Ha az utcán jársz turista város farmerja hátsó zsebéből kilógó pénztárcával, akkor a lopása már csak idő kérdése. Ugyanez vonatkozik a táskába hanyagul bedobott pénztárcára, az ott lévő dolgok legtetejére. Következtetés: az utazásra szánt pénzt el kell rejteni a kíváncsi szemek elől. Harmadik alapelv: közelebb a testhez Sok "nem félő" turista bankjegyeket rejteget hátizsákokba és táskákba. Szép próbálkozás, ahogy mondják. Végül is készpénzt tölthet az elsősegélynyújtó készletből a tabletták tubusaiba, bedobhatja a piszkos ruhanemű közé, belevarrhatja a bélésbe... Mindez nagyszerű, ha nem is egy "de" - a hátizsákok leggyakrabban ellopják. A táskákat is gyakran egyszerűen kiszakítják a tátongó hölgyek kezéből. Aztán nyugodt környezetben "búvóhelyeket" keresnek bennük. Ráadásul egyszerűen elfelejtheti vagy elveszítheti valahol a hátizsákját. Ezért a harmadik következtetés: az utazásra szánt pénzt el kell rejteni. A fentiek alapján adunk néhány tippet: 1.
Meredt annyi halászbot a Balkán felé, mint amennyi mannlichercső. Éjszakánként messziről meg-megcsobbant a víz: fürödtek. Itt is, ott is. A merészebbek a folyó közepéig beúsztak. Egy vasárnap reggel halászladikon átjött két zágrábi diák: Ljubljanában vörös zászlók lengtek, a fiumei helyőrség föllázadt. Odaát, más-más távolokból, tompa harangszó támadt: terjedt a világforradalom! Most, december elején a két Jani fiú Cecére készült, mégpedig Rétszilasig alkalmi teherautón. Voltaképpen nem Cecére; közös nagyszüleinknél csak meghálni akartak s díszbe öltözni, hogy másnap megfelelően érkezzenek ki a Vajta fölötti Tápé-pusztára. Apai nagyapjuk, az öreg Jani Sándor ott volt, persze még ember korában, csikós számadó; és népes családjával az a fajta törzsfő, akivel a pusztai méret szerint megtollasodott, megduzzadt nemzetség aztán világgá oszlik. Az öreg "utójában" se költözött be a Cecén szerzett házába. Afféle kettős fejedelemségben uralkodott – és fért meg példásan – vejével, a már csak pusztagazda Pákolitz Vendellel.
De akkor sem a Sió (vagy arrébb a Séd), hanem mindig csak a kiöntés próbálkozhatna visszafelé. Odaléptem az éneklőkhöz. Nem láttam köztük felsőrácegresit. Tán Alsórácegresről akadt ide atyafi? Figyelmet észlelve, most már keményen fújták, kihívóan szinte: Évek távolából visszagondolva, ebbe a dohányszagú pajtába teszem a pillanatot, amelytől fogva konyítani kezdtem bensőmmel a költészetnek egy másfajta világához. Ez mélyebb s magasabb volt nemcsak a klasszikus költészetnél, hanem akár Ady szimbolista verseinél. Mindazt az előbbit agyam rideg működtetésével értettem. Talán épp a szesz könnyebbítette elme segített most hozzá olyannak a befogadásához, ami a köznapi logika semmibevevésével fejez ki valami örök lényeget oly megragadóan, hogy egyben vigasztalóan. Mert hisz amit birtokolunk, ha csak az elme megragadásával, azon mintha már egyúttal uralkodnánk. Abban a kanálisban nem a víz folyik váltakozva hol fölfelé, hol lefelé, hanem a szerelmi hűség, maga az emberi természet, a világ iszonyú rendje.
Pest közlelkülete borzadva fordult el egyaránt ezektől és azoktól. Ha a magyar polgárságnak lett volna némi cselekvésre képes tudata, illetve ha lett volna egyáltalán némileg erős magyar polgárság: most foghatta volna (annyi kudarc után) zavarában ugyancsak a fejét. Égszakadásként dőlt a barbárság, az, ami ellen ő még az "esernyők erejéig" sem jutott; egyik napról a másikra szűnt meg azután a múlt század helyes nemzeti érzése és jogegyenlőségi elve is. Tombolt a hazaárulás és fajgyűlölet. A tanítás már folyt, de nem a régi iskolában. A Tanácsköztársaság alatt vidékről besorozott katonák tanyáztak volt abban, azután jó ideig románok. "Ázsiai" szennybe borították a modern iskolaépítkezésnek azt a fővárosi kiállítási darabját. Lévén ezek is, azok is oly barbárok, hogy – az iskolaigazgató (későbbi) beszédeinek egyik szemléletes állítása szerint – az illemhelyek újszerű (fedő nélküli) fajanszülőkéinek vízzuhatagát mosakodásra használták. Anyám az utcára sem akart kiengedni, míg el nem intézi a megkésett beiratkozásomat.
Fél karral átöleltem, kivételesen megcsókoltam; homlokon, mert most már a homloka esett legközelebb a számhoz. Semmi mozdulatomból nem érzett veszélyt, mert hisz én sem éreztem. De azért Rétszilason úgy szálltam át, hogy Cecére sötéttel érjek. Menjek ki valamilyen atyafi lakta pusztára? Nagyanyám éles esze nyomozóként is pompásan működött volna. Ha pedig egyenest fölfedem neki a hátteret, éjszakai nyugalmát viszem magammal. Megvacsoráztunk. Behoztam a füstös konyhából azt a fából fabrikált, ötletes kézilámpát, mely – még nagyapám munkája – egy vasszög nélkül tartja össze a négy kis ablakot, belerendeztem egy gyertyacsonkot. Cecén nem volt közvilágítás, de kutya annál több. Ha nagybátyámék valamelyik ablakfüggönye fényt szűr, bekerülök hozzájuk a Sárvíz laposa felől (oda szolgált a kertjük); ha nem, nem. Anyám testvéröccse és én köztem tizenhat év volt a különbség. A különbségnek ezek az évei a háború alatt kezdtek rohamosan kevesbedni, megnyurgulásom szerint itt is. Mióta a frontról hazajött, lent, a falu lapálynak eső részén volt szobája abban a házban, ahova aztán feleségét vitte.
Jó, ha nagy a család és felváltva úszhatsz - míg egyesek napoznak és őrzik a dolgokat, addig mások hullámot fognak. Mi van, ha egyedül vagy? Vagy egyszerre akarsz úszni? Nos, ezt az útlevelet ne hordja pénztárcával a fogában! Hogyan legyen? Figyelmébe – olyan lehetőségek, amelyeket leleményes turistáink már kipróbáltak és javasoltak: Úgy tűnik, nincs semmi veszélyes, ha a városban utazik - nem a tengerparton van, nem kell a homokon hagyni a dolgokat, és minden, amit "túlmunkával szerzett", mindig veled van. Egy nem. A modern tolvajok is lépést tartanak a korral, és minél több búvóhelyet találnak ki a turisták, annál gyorsabbak és leleményesebbek a bűnözők, akik alkalmazkodnak az új trendekhez, mint a gyorsan mutáló vírus a gyógyszerekhez. Ezért akár buszon ülve, sétálva a sétányon vagy búvárkodva a piac sorain emléktárgyakat keresve, Legyen óvatos! Mindenekelőtt néhány ajánlás a "hova és hogyan ne rejtse el a pénzét" témában a városban való utazás közben: Győződjön meg róla, hogy táskája vagy hátizsákja be van zárva.
Nagy lakodalom lesz Tápén – ezzel gyalogoltunk a puszta felé. Találgatva, hogy kik lesznek ott a rokonságból. Mármint unokatestvéreim apai, csikós rokonságából, akiket én jobbára szóbeszédből ismertem. Velük az én apai juhász ivadékú családomnak semmiféle kapcsolata nem volt. Noha területileg jóformán csak a Sió–Kapos választotta el őket. A három-négy napos lakodalmak, amelyekre néha száznál több volt a hivatalos, vajon hogyan zajlottak le telente azokban a szűk és alacsony parasztszobákban – képzelni sem tudom. Ebben a lakodalomban a puszta teljes népe volt a vendéglátó. A sütéshez-főzéshez az öreg cselédasszonyok kötötték föl menyecskésre a hagyományos fehér kendőt. Az étel-ital fölhordására, kínálgatására a legények készülődtek, már jóval előbb fölkötve – féloldalasra – az ugyancsak hagyományos fehér kötényt. Az enni- és innivalót – ugyanúgy a pusztai szokás szerint – jórészt a meghívottak hozták, azaz küldték már előzően ide. Csak a szemnek hiányzott, s nem az orrnak, a ház elől a birkapaprikást napestig rotyogtató rézüst, a gyánti cselédlakodalmak tartozéka, a kifogyhatatlan (méregerős) zabaforrás.
Magasfényű Bútorlap Árak, 2024