Magasfényű Bútorlap Árak
És ha ez nem is folklór a 19 20. századi felfogás szerint, azért mindenképpen a török költészet fejlődéstörténetének fontos adatanyaga. Egyszóval: nincs valódi egyezés a Sipos által bemutatott török és magyar dalok szövege között sem. Így azon sem kell a fejünket törni milyen volt e török dalok fejlődése és hogyan lenne mindez valóban összehozható a magyar népdalokkal? Külön is érdemes lenne megvizsgálni a balkáni és török és magyar hagyományos hangszerek történetét. Erre azonban most nincs alkalmunk. Persze, török magyar folklór kapcsolatok váratlan helyen mégiscsak felbukkanhatnak. Erre most példaként a magyar poláris mesekezdőre ( egyszer volt, hol nem volt) vonatkozó újabb kutatásokat említem. Már 1922-ben Solymossy Sándor mintegy összegezte a közvélekedést, amikor az ellentétes ( volt nem volt) magyar mesekezdést valamikor a honfoglalás előtt, és valamilyen török néptől való átvételnek tekintette. Sajnos, Solymossy nem ismerte a nemzetközi mesekutatás, főként a cseh Jiří Polívka, majd a mesekutató kézikönyv (Handwörterbuch des deutschen Märchens) megfelelő adatait.
Kevésbé fontos hangként beléphet a fa, még gyakrabban a szo. Általános, hogy a szo egyenrangúan szerepel, és a hangsort pentatonos jellegűvé egészíti ki, sőt a fa is beléphet egyenrangú hangként. Gyakori a dúr penta-, illetve hexachord jellegű kétmagú sirató is, és olyan tizenegyszótagos siratóra is találhatunk példát, mely do kadenciák után re-n zár. Az egy sor + leereszkedés -sel jellemezhető sirató dallamok erős rokonságot mutatnak a fenti típusok dallamaival, de most a sirató egyetlen dallamsorát egy járulékos ereszkedés zárja le. A dallamok között műfajilag elsősorban keservesek siratók és szerelmes dalok szerepelnek, de akad néhány altató is. Míg az eddigi típusokat főleg nők, ezeket férfiak éneklik, és ezzel összhangban sokszor bonyolultabbak a díszítések, és nagyobb az ambitus is. Egymagú siratók záró ereszkedéssel Ezek a dallamok az utolsó ütemig szinte hangról-hangra megegyeznek az egymagú siratók fenti dallamaival. Míg azonban azok a do hangon véget is érnek, a most vizsgált dallamok a do-n való megpihenés után töltelékszavak segítségével tovább ereszkednek la-ra.
Mint ismeretes, Bartók Béla 1936-ban kezdett hozzá anatóliai török népzenei gyűjtéséhez. Önmagában is érdekelte az itt nagyon egyszerű és hagyományos életmódot élő emberek valódi folklórja – ám azt is megjegyezte, hogy a gyűjtött dallamok meglepő módon hasonlítanak ahhoz a népzenéhez, amelyet korábbi kárpát-medencei népzenei gyűjtőútjain ismert meg. (Szerencsére Bartók törökországi gyűjtését az utókor is számon tartja, és a gyűjtötte népzene igen kiváló kiadványokban férhető hozzá. Sőt monográfia is készült e gyűjtésről. )8 Éppen ebből a felismerésből indult ki a gyakorló népzenész Sipos János, aki 1988-tól kezdve hat éven át gyűjtött népzenét a mai Törökország különböző területein, majd később más török népek körében is. Sipos előbb "Bartók nyomában" járt, majd terepmunka-tapasztalatait kibővítve maga is "etnomuzikológiai" és "szociálantropológiai" szempontú kutatásokat végzett, később ezekhez a magyarra is érvényesnek tekintett zenetörténeti és összehasonlító zenetudományi következtetéseket kapcsolt.
Tehát a régészeti kutatások által felszínre hozott adatokból világosan kitűnik, hogy a magyarországi kunok egy részénél a keresztény hitre való térítés már a 13. század második felében megkezdődött. Előkelőik formálisan keresztények lettek, de még pogány módon éltek és haltak. Az egyik pogány módon, lovával együtt eltemetett előkelő kun sírjában (Tiszaföldvár-Homok-Óvirághegy) olyan tárgyat is lehet találni, amely úgy is értelmezhető, hogy a halott életében kapcsolatba kerülhetett a kereszténységgel. Mint másutt már szó volt róla, a halott nyakába, igaz nem elektronból, hanem csupán ezüstből, ugyanolyan fonott láncot akasztottak, mint amilyet az eddig egyetlen napvilágra került kán viselt életében. Azonban amíg a kán láncára nem függesztettek semmit, a homok-óvirághegyi halott láncához egy lapos kerek ezüst tokot, egy bullát (bulla lapos, kerek tok) kapcsoltak. Horváth Ferenc vette észre, hogy a bulla párhuzamait nem feltétlenül a pogány világban, hanem a keresztény vallási élet kelléktárában szükséges és lehetséges keresni, ugyanis az enkolpion (ereklyetartó szelence) is lehetett, amelyet a kun előkelő rangos egyházi adományként abból az alkalomból kaphatott, amikor megkeresztelkedett.
Mindez utalhatna egy általános, mindenhol előforduló ősiségre is, ám sok népnél teljességgel hiányzik igaz nem tudhatjuk, hogy valaha megvolt-e náluk. Dobszay 29 szerint Európa déli övezetére kellene e zenei nyelvet lokalizálnunk, egy keleten kissé felkanyarodó, lényegében mediterrán sávban elhelyezkedő dallamkultúra szétfejlődött utódainak kellene tekintenünk az elemzett stílusokat. Idetartozó dallamok bukkantak fel vogul, osztják, 30 finn, észt, 31 Kaukázus környéki és egyes török népeknél, sőt a szlávoknál is, ám egyrészt az áttekintett gyűjtemények nem vehetők teljes körűeknek, másrészt sok népnél teljesen hiányoznak az idevonatkozó publikációk. Dobszay 32 a keleti adatok alapján úgy véli, hogy mindez megengedi a sirató gyökereinek az ugor korba való visszavetését, de további kutatásokat tart szükségesnek. Vargyas 33 határozottabban állítja a sirató ugor kori eredetét. Megvizsgálja nyelvrokonaink zenéjét, majd az osztják és vogul 2-1 kadenciás dallamokon kívül 5, 4, 2, 1 valamint 4, 1; 5, 4, 1; 5, 4, 2, 1; 5, 4, b3 stb.
Nem valószínű, hogy peremterületekre visszaszorult archaikus réteg lenne, mivel más régies kultúrájú helyeken ez a zenei stílus nem található meg. Ez pedig arra utal, hogy a székelyek sajátja volt, és ma is az. Az a kérdés azonban, hogy az erdélyi népesség hol találkozott ezzel a zenei köznyelvvel, melyből az egyházi stílusok is merítettek, megválaszolatlan maradt. Tudjuk, hogy a Lach-gyűjtésben a do-re-mi magú dallamok első felének sok változata van, és ez a forma előbukkan pl. a szinte kizárólag do-pentaton dallamokat éneklő mongóliai kazakok mai dallamai között, sőt Anatóliában is. Ám a pszalmodizáló stílusnál a dallam második felének is meghatározó szerkezeti szerepe van, noha nem lehet kizárni, hogy egy alapvetően do-re-mi-n recitáló dallamkör dallamai valaha egy erős la-pentatonos hatásra éppen pszalmodizáló dallamokban látott módon bővültek lefelé. Természetesen felmerül a kérdés, hogy miért éppen itt jelentkezik ez a stílus. A székelyek esetleges, többek által feltételezett, de érvényesen nem bizonyított török eredete önmagában nem feltétlenül kötné össze ezt az anatóliai és a magyar zenei stílust.
Fogott a fülemnél fogva, és nem eresztett. Most gyorsan megragadtam a kötelet, te meg kihúztál. Hála néked, megszabadultam. Meg szeretnélek jutalmazni a jótettedért. A favágó még mindig nem tudott szólni, annyira félt. Miközben azon járt azt esze, hogyan szabaduljon az ifriyettől, az három falevelet húzott elő a zsebéből, s átadta a favágónak. Én most megyek a városba és belebújok a padisah lányába. Egy porcikáját se fogja tudni mozdítani. Akármilyen orvosságot adjanak neki, nem fog használni. Akkor te jössz, az egyik levelet vízben szétmorzsolod, s azzal a lányt bedörzsöld. Akkor én kimegyek belőle. A padisah olyan sok pénzt ad neked, hogy életed végéig gazdagságban élhetsz. Így szólt az ifriyet, s el is tűnt azon nyomban. A favágó fogta a leveleket, de még mindig úgy meg volt rémülve, hogy eszébe se jutott az asszony, hanyatthomlok sietett haza. Mi nézzük meg közben, mit csinál az ifriyet? Ment egyenesen a padisah palotájába és megragadta a lány minden porcikáját. A lányán azonnyomban végigvágódott a földön.
41 Bellon Tibor 1981: 234. 39 40 188 gon az odahozott borokon kívül még egy italt fogyasztanak, kölesből és vízből készítve a maga módja szerint, melyet bózának neveznek. "42 Az Érdy-kódex (1526–1527) ugyancsak megemlíti italunkat. 43 A kölest összetörve használták, szárazmalomban őrölték meg, vagy kölestörőben (fából készült mozsár) darává törték felhasználás előtt. Az eljárást Márton Pál orvostanhallgatótól tudjuk, aki tolmácsként kísérte az 1820-as években Hudson L. ceyloni angol kormányzót Konstantinápolyon keresztül Szmirnáig, közben leírta a boza készítésének módját. E szerint a kölest először forró köveken megpörkölték, majd kézimalmokon megőrölték. Pörkölt állapotban sokáig eltartható a köles, ez a magyarázata annak, hogy szállították a kunok s ha alkalmas idő volt, bozát főztek belőle. A köles színe sárga, pörkölt állapotban kissé barnás színt kap, csak ez festhette meg a bozát. A darás köleslisztet üstben vízzel lassú tűzön sűrű kásává főzték. A főzés közben a benne lévő magas keményítőtar23.
Ugyanígy érdekes megfigyelni azt is, hogy mely rétegek jellemzők inkább a török népzenében, s melyek a magyarban. Kezdjük az összevetést az igen egyszerű hangkészletű tri- és tetrachord dallamokkal. 90 Tri- és tetrachord dallamok A magyar népzenében nemcsak a trichord, de a tetrachord dallamok is ritkák, mindössze néhány re-do-ti-la tetrachord került elő Moldvából. Nálunk "ezt az alakzatot a fejlődés átugrotta vagy elmosta", 53 ugyanakkor a do-szo, -la, re-do-la vagy szo-la-szo-mi tritonok, illetve a re-do-la-szo, mi-re-do-la tetraton formák már előelőfordulnak. Ezzel ellentétben a török népzenében hatalmas mennyiségű bi-, tri- és tetrachord (re-/do-ti-la) dallam van, melyek jelentős része az igen szűk ambitusnak megfelelően egy- vagy kétsoros. Ugyanakkor Anatóliában éppen a (mi-)re-do-la tri- és tetratonok számítanak kivételesnek. A Bartók-gyűjtés № 49d dallamának domború la-re'-do-la triton mozgásához hasonló moldvai dallamok vannak ugyan, de ezeket inkább csak egymás távoli analógiájaként lehet felfogni.
Addig én még nem hallottam meddahokat, és Köprülüzade Fuad Beynek idevonatkozó kutatásairól is csak a közelmúltban értesültem. De most hagyjuk ezt, és térjünk vissza a mesénkhez. Bestekar Efendi – a zeneszerző – gondolkodott, összpontosított, majd belekezdett a favágó és az ördög meséjébe: 140 "Volt valaha egy favágó, s volt egy felesége, aki minden nap elvette tőle a keresetét, s nem hagyott nála egy fityinget se. Az asszony néha elsózta az ételt, de ha ilyenkor a favágó annyit megjegyzett: – Ma egy kicsit sós ez az étel – másnap az asszony só nélkül főzött mindent. Nem akarom hosszasan magyarázni, de olyan sótlanul főzött, hogy szegény ura egy falatot se tudott jóízűen enni. Egyszer a favágó eldugott egy kevéske pénzt, hogy kötelet vehessen, de miután lefeküdt aludni, az asszony a ruhái között megtalálta. – Hej, te, te jársz valahova titokban, és oda hordod a pénzt, amit eldugsz előlem. Hiába esküdözött a férj, az asszony nem hitt neki. Végül is kibökte, hogy kötelet akart venni, arra tette el a pénzt.
Magasfényű Bútorlap Árak, 2024