Magasfényű Bútorlap Árak
Leginkább a szegény ember tapad a földhöz, a földmíves szántja, veti, dolgozza, aratja termését. Ezért – és családi okok miatt – lettem én a szegény ember régésze. "[1] László Gyula régészeti munkássága túlnyomó részben a népvándorlás, a honfoglalás és a korai középkor kárpát-medencei emlékeinek feltárására és ezen keresztül a magyarság korai életének kutatására irányult. Érdeklődése gyermekkorától kezdve nagyon sokrétű volt: a történelem, a néprajz és a régészet, a magyarság múltjának tárgyi és az írott emlékei iránt egyaránt lelkesedett, valamint rajzkészsége is kiemelkedő volt. Mindez – a Képzőművészeti Főiskolán szerzett tudásával, illetve a népi írók mozgalmával kialakult baráti viszonnyal együtt – arra indította László Gyulát, hogy élethivatássá vált "második mestersége", a régészet területén új irányokat keressen, és – mai kifejezéssel élve – interdiszciplináris megközelítéssel kutasson, oktasson. 1935-ben a summa cum laude minősítéssel megvédett doktori dolgozata (Adatok az avarkori műipar ókeresztény kapcsolataihoz) még a korban megszokott, viszonylag száraz, tárgyközpontú elemzés volt.
Különböző, kevésbé tudományos jellegű munkákat vállalt, hogy el tudja tartani családját. Több sorozat diafilmet festett, ezek egy része alkotta később az 50 rajz a honfoglalókról című könyvet, ami 250 ezer példányban jelent meg. A MOK szétverése után László Gyula a Magyar Nemzeti Múzeum Középkori Osztályára került vezetőnek, az egyetemen pedig megbízott oktatóként tanított. Az intézmény akkori főigazgatója, Fülep Ferenc igyekezett állandóan "nyomás" alatt tartani. Napi lebontásban jelentést kellett írnia egyetemi tevékenységéről. Ennek ellenére dolgozott tovább, visszaemlékezéseiben a legfontosabb eredménynek azt tartotta, hogy tanulmányozhatta a Szent László-hermát. Aktív szerepet vállalt az új kiállítások megvalósításában, a leletek bemutatásával szemlélhetővé kívánta tenni az elmúlt korokat, nagy hangsúlyt fektetett a fényképek, térképek, eszközök, rajzok és diorámák magyarázó funkcióira. Az 1956-os forradalom idején kapacitálták, hogy lépjen be a Nemzeti Bizottságba, de mivel ismét felmerült az egyetemi katedra megszerzésének lehetősége, nem vállalta el.
A két magyar régész nagyon gazdag anyagot ismert meg, tervbe is vették a kutatások kiterjesztését. Viszont ez a kiküldetés '45 után olyannyira komoly tehernek bizonyult, hogy az itt szerzett ismeretekre László Gyula 25 könyvet és több mint 600 cikket, tanulmányt tartalmazó tudományos munkáiban csak ritkán hivatkozott. E sorsalakító hivatalos viszonyulás okán állapítja meg életrajzírója: "A kijevi út miatt rivális kollégái németbarátsággal és kémkedéssel is megvádolták, viszont zseniális tehetsége, kimagasló szaktudása miatt nélkülözhetetlen volt, ezért nem tudták félreállítani. " M. Lezsák Gabriella László Gyula könyvében mindenekelőtt azt tisztázza, hogy a tanári pályáját a fiatal László Gyula a második bécsi döntés után a kapuit újra megnyitó kolozsvári magyar egyetemen kezdhette meg, és itt viszonylag könnyű helyzetbe került, mert volt mire alapoznia a megszervezendő régészeti tanszék oktatási programjának kialakításában. A keleti archeológia oktatása, illetve a kelet-európai és ázsiai tudományos körökkel való kapcsolattartás ugyanis már 1899-ben jelen volt a nagy előd és tanszék alapító Pósta Bélának köszönhetően, aki 1897-ben maga is részese volt az őshazaként szóba jöhető területeket feltérképező egyik, közel egy éves kaukázusi kutatóexpedíciónak.
Az intézeti tudományos munka mellett a Szegedről visszatelepült Ferencz József Tudományegyetemen is tartott régészeti előadásokat, és 1941–1942 telén Fettich Nándorral együtt leletmentő kutatóúton vehetett részt a német hadsereg által elfoglalt Kijevben. Az itteni leletanyag áttekintése alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a Kárpát-medencébe tartó honfoglaló magyarság hosszabb ideig tartózkodott Kijev környékén, és szerepet játszott a kijevi állam létrehozásában. Az erdélyi évek érlelték ki László Gyulában a "régészeti néprajz" módszertanát. Ennek lényege, hogy a vezérek és más előkelőségek gazdag sírleletei helyett, illetve mellett a köznépi temetőkben fennmaradt emlékanyagra építve az egykori mindennapok vizsgálatát helyezi a kutatás középpontjába. A korábbi "reálarcheológia" eredményeire építve, de annak tárgyközpontúságán túllépve az előkerülő leleteken keresztül – néprajzi és más társadalomtudományi módszereket is alkalmazva – az adott nép életét, kultúráját igyekszik újjáalkotni.
fényképei vannak a fényképalbumban. " – Szólaltatta meg a Székely Nép című folyóirat László Gyulát. A kijevi út azonban 1945 után komoly tehernek bizonyult, olyannyira, hogy az itt szerzett ismeretekre László Gyula tudományos munkáiban csak ritkán hivatkozott. Nem véletlenül, mivel megvádolták őket az SS-egyenruha viselésével, és, hogy feladatuk a tudományos feldolgozáson kívül másra is kiterjedt. A Magyar Nemzeti Múzeum Igazoló Bizottsága azonban tisztázta őket a vádak alól. A két tudós életpályája 1949-ben elvált, Fettichet 49 évesen nyugdíjazták, mivel őt tartották felelősnek, hogy az Esterházy-kincseket elszállították a Múzeumból. A második világháború megpróbáltatásai a családot sem kímélték. Állapotos feleségét és az öt éves Emőkét először Visegrádra küldte, majd Pesten vészelték át a szovjet csapatok bevonulását. Zoltán fia az ostrom idején született. Orosz nyelvtudásának köszönhetően László Gyula több nehéz helyzetben kivágta magát. A háború befejezése után visszarendelték Kolozsvárra, mivel Teleki Géza vallás- és közoktatásügyi miniszter mindent megtett, hogy az egyetem magyar jellegét megőrizze.
Zalavár, László Gyula rajza 1953-ból, A XI. századi belső vár észak-keleti saroktornya. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum – Régészeti AdattárAz ELTE-re 1957. január 1-jével nevezték ki. Oroszlán Zoltán és Banner János professzorok örömmel fogadták. Fülep azonban utánanyúlt, és az "ellenforradalmárokat" leleplező újságcikkében név szerint is megemlítette. "László Gyula osztályvezető (azóta a budapesti egyetem professzora), az Igazság című ellenforradalmi napilap október 30-i számában így nyilatkozott: Igaz, március 15-öt ismét nemzeti ünneppé kell avassuk, de azzá október 23-át is…" Szerencsére nem lett végzetes következménye a feljelentéssel felérő cikknek. Mások, akiket janicsároknak nevezett, szakmai szempontból támadták meg, a recenziókban még a népi írókkal való szimpátiája is előkerült. Kifogásolták, hogy "a néptörténeti népalakulás tárgyalásából elmaradt a hivatkozás Marx és Engels idevágó, mérvadó eredményeire. " László Gyula előadást tart a zalaegerszegi Múzeumi Héten 1957. november 15-én.
Magasfényű Bútorlap Árak, 2024